Hívjon minket» (+36) 47 307 013

Már hagyománnyá vált, hogy a Makkoshotykai közösség Önkormányzata, a református egyházi közösséggel, valamint a katolikus egyházzal együttesen, minden évben megtartjuk a megemlékezést a Trianoni Emlékműnél – számolt be az idei megemlékezésről Kántor Ferenc polgármester.

A megemlékezésre közel 100 ember jött el, ami mutatja, hogy milyen erős a magyar identitás Makkoshotykán. Pocsai tiszteletes úr mondott egy verset, egy imát pedig esperes úr a katolikus egyháztól. Mondtam egy bevezető köszöntő beszédet, valamint Pásztor Viktória fuvolán adott elő egy kis műsort, valamint a Református Nőegylet énekelt. A rendezvényt állófogadással folytattuk, majd egy kötetlen beszélgetéssel fejeztük be...

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Emlékező Közösség, Kedves Makkoshotykai lakosok, Magyarok!

Felemelő pillanat és meghitt alkalom, amikor szembenézhetünk. Történelmünkkel és önmagunkkal, a magyar nemzet tagjaként. Ünnepeinken, Történelmi évfordulóinkon, megemlékezéseinken újra és újra átéljük egymáshoz tartozásunkat. Azáltal erősödünk meg, hogy megfogalmazzuk az egykori események mának szóló tanulságait, sőt parancsait.

Néhány évvel a trianoni békediktátum után egy nagy magyar író úgy fogalmazott, hogy nemzetünk történelme során öt krisztusi sebet kapott: Muhinál, Mohácsnál, Kismajténynál, Világos és Trianonnál..

Valamennyi seb önmagában halálos lehetett volna, mindegyik elégséges lehetett volna arra, hogy népünk elvérezzen. Minden esetben a sebet idegen erők ejtették. Ám eddig ez a nemzet mindig mindezt kiheverte; kiheverte a maga erejéből, kiheverte, mert volt elegendő életerő, mert volt roppant akarat és volt szívós munka.

Éppen ezért, míg a magyar nép él, nemzetünk állni fog!

Azt a történelmi Magyarországot, amely bennünk él, éljünk mi a határok bármely oldalán, amely benne él közös magyar anyanyelvünkben, amely benne van minden egyes magyar dalban, benne van népmeséinkben vagy mondókáinkban, amelyet minden magyar édesanya megtanít gyermekének, ezt az összetartozás tudatot nem veheti el tőlünk soha senki.

Milyen régen is volt 1920, és mégis milyen nehéz kiejteni ezt az évszámot, s vele együtt kimondani Trianon nevét. Nehéz öröksége ez a magyarságnak, nehéz, fájdalmas és nem feledhető! A magyar nemzet egy viszontagságos évezreddel a háta mögött éli napjait. S ebben az évezredben egyik mély seb az, amit ma Trianonnak hívunk. Kell, hogy foglalkozzunk vele, s őrizzük emlékét, még ha keserű emlék is, s kell, hogy a nemzet összetartozását támogassuk lelkünkben. Tehát erről szól e nap, az emlékezésről és a magyar lelkünk erősítéséről. Végezetül, fontos megérttetni mindenkivel 1920 történetét, azt, hogy miért beszélnek még ma is olyan sokan magyarul Szlovákiában, Romániában vagy Szerbiában, hogy hol is van a Felvidék, a Partium, Erdély vagy a Délvidék, és miért fontos az nekünk, magyaroknak. Adjuk tovább az utókornak!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.