Hívjon minket» (+36) 47 307 013

A múlt század végén feltárt pogánykúti leletek és az egynapi járótávolságon belüli leletek szerint településünk környékén már Krisztus előtt 6000 évvel megjelent az ősember, aki a köveshegyi obszidiánból készített magának nyílhegyet, lándzsát és tölgyerdőkben vadászott. A mai Makkoshotyka, alias Makramál a pataki várispánsághoz kapcsolódóan jött létre, mintegy tucatnyi emberrel valamikor az 1170-1200-as évek között. Lakosai várjobbágyok voltak. A legrégebbi írásos emlék, egy latin nyelvű adománylevél szerint 1262-ben V. István király a birtoka közepéből kihasított egy részt és azt vitézi szolgálataiért Hugka nevű vitézének és öt fiának adományozta.

Az adományozást követően a település eredeti Makramál neve Hughkára, Hoghkára változott. A családban szülőről gyermekre szállva szakadatlan láncban öröklődött az adomány. A falu később is jobbágybirtok maradt, és nevét az első szabad birtokosa után máig megtartotta. 1791-ben Hotykának, 1888-tól Hogykának, 1891-től pedig a mai nevén Makkoshotykának nevezik. Mivel a környező erdők nagyrészt tölgyfaerdők, amelyekben igen sok makk termett, a község az előnevét bizonyára innen kapta.
Kedvelt vadászterület: IV. Béla, V. István és Mátyás király, valamint Rákóczi fejedelem is szívesen vadászott erdeiben. A nagyvadak, szarvasok, őzek, vaddisznók szaporodását jól segítette a háborítatlan erdőség (korábban még bölények, farkasok és medvék is fellelhetők voltak a vidéken). A múlt század végén muflonokat telepítettek be. Az erdők igen gazdagok voltak és a mai napig azok erdei termésekben: gombákban, vadgyümölcsökben, gyógynövényekben.
A vulkanikus talajnak köszönhetően az 1200-as években elterjedt a szőlőtermesztés és a borkészítés. A hozzá kapcsolódó borospincék pedig mind a tatárjáráskor, mind később fontos szerepet játszottak a lakosság megmentésében. Ez az „igen rejtett helyen lévő” település az 1700-as évek elején bújtatta a kurucokat, sőt, az 1600-as évek zavaros „villongós” éveiben a Pataki Kollégium tagjainak is menedéket adott üldöztetésük közben.
A hotykaiak kihalása után ezen községrészt házasság révén a Bejczy-család örökölte 1569-ben. 1790-ben Meczner Sámuel szerezte meg, majd 1936-tól id. Meczner Gyula és herceg Windischgraetz Lajos a legnagyobb birtokosok. A falu többi részének, tehát V. István által el nem ajándékozott területeinek korábbi birtokosa volt 1460-ban Herczeg László, majd a Palóczyak kaptak belőle királyi adományt.
Ezután még több tulajdonos van feljegyezve, de a II. világháborúig leginkább a Zörcsey és a Héczei-Baxa, a Patay, Orbánczky, Szőke, Marton, Gamcsik, Rozgonyi és Vitányi családok szerepelnek tulajdonosként.
A falu felső részén Meczner Rudolf építtetett klasszicista stílusban egy 12 lakószobás kastélyt. A falu alsó részén lévő kastélyt Meczner Tibor építtette az 1920-as évek közepén. Az épület annak idején igényesen és korszerűen lett kialakítva, saját áramforrással, telefonnal, gyönyörű parkkal rendelkezett.
1944 őszén mindkét Meczner család elhagyta a falut. Sajnálatunkra a háború végét egyik kastély értékes berendezése sem bírta ki, és nagyrészt elpusztultak a falura vonatkozó írásos dokumentumok is.
A falu fejlődésében annak idején jelentős szerepet játszott a Meczner-család. A völgypatakon a múlt században vízimalmokat és egy zúgót építettek fel, továbbá létrehoztak egy halastavat is. Ezekből sajnos mára semmi sem maradt.
Igen jellemző, hogy a településnek ma csaknem ugyanazon határai vannak, amelyek az ősi adománylevélben olvashatók. Tisztelettel az ősök iránt, jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az Árpád-kori dűlők, illetve helynevek máig fennmaradtak. Bizonyíték erre például a „Mons Popol" - Papaj, mely valaha szőlővel volt beültetve, ma erdőség; a „Rivulus Sebus" – ma Sebes-patak stb. Ma az egyik kastélyban általános iskola, a másikban orvosi rendelő működik.

makkoshotyka cimereA címerkép megfogalmazásához a település jellemzői adtak támpontot.
Álló, csücsköstalpú tárcsapajzs, vörös mezejében zöld hármashalom, középsőjén karózott arany szőlőtő áll két fürttel és három levéllel. A szőlőtövet két oldalról egy-egy állított, arany szarvasagancs kíséri. A címerpajzsot két oldalról egy-egy, szárukon alul keresztbe tett és öt-öt arany makkterméssel ékített zöld tölgyfaág övezi. A címer alatt lebegő, hármas tagolású íves aranyszalagon feketével nagybetűs MAKKOSHOTYKA településnév.
A természeti adottságokat jelképezi a hármashalom, valamint a tölgyágak. Előbbi részben utal a község régi, Makramál-Hogyka nevére is, mivel a "mál" hegyoldalt jelent. A címer külső díszeként megjelenő tölgyágak a termésekkel pedig a mai településnév "Makkos-" előtagjára utalnak. A tölgy a legrangosabb címernövény a heraldikában, melyet gazdag szimbólumértéke magyaráz.
Az ősi, de napjainkig is hagyományokkal bíró foglalkozásokat: a vadászatot és a borkultúrát is ábrázolják a címertervek, a szarvasfej illetve -agancs, valamint a szőlőtő, illetve szőlőfürt megjelenítésével.
Fontos szerepet tulajdonított a képviselő testület annak, hogy a címer tükrözze a falunak a honfoglalás óta megőrzött magyaros jellegét. Ezt a heraldikai mázak biztosítják: a fehér felületen megjelenő vörös pajzs a zöld növényi koszorúval együtt nemzeti színeinket idézik.
Mint minden kultúra, a heraldika is a kozmikus világhoz kapcsolta a színeket. A címerterveken megjelenő mázak - színek és fémek - a címertan szabályainak megfelelően kerültek alkalmazásra.

Szimbolikus jelentéstartalmuk a következő:
Fém: arany (Nap): értelem, ész, hit, tekintély, fenség, erény, erkölcsösség.
Színek: vörös (Mars). hazaszeretet, önfeláldozás, tenni akarás, nagylelkűség; zöld (Vénusz): szabadság, szeretet, szépség, remény, örökkévalóság.

Névnap

2017. november 22. szerda
Cecília
A Nap kel 07:06-kor,
nyugszik 16:08-kor.

Holnap
Kelemen, Klementina
napja lesz.